A legnagyobb felbontású felvételeket küldte az Ultima Thule égitestről a NASA űrszondája

A legnagyobb felbontású felvételeket küldte az Ultima Thule égitestről a NASA űrszondája

A lehető legélesebb, legrészletesebb felvételeket küldte el az Ultima Thule nevű égitestről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája.

A képeket a New Horizons akkor hozta létre, mikor is január elsején elrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje, a 2014 MU69, nem hivatalos nevén Ultima Thule kisbolygó mellett.

Hat és fél perccel az előtt készült a felvétel, hogy az űrszonda a lehető legközelebb került január elsején az égitesthez – olvasható a NASA honlapján, amely elénk tárta felvételeket.

A képek pixelenként 33,5 méter felbontásúak. Ez a részletgazdag biztosítja az Ultima Thule felszíni jellegzetességeinek alaposabb megfigyelését. Tudóscsoportunkban most vitatjuk meg, hogy a képen megfigyelhető mélyedések vajon becsapódások nyomán keletkezett kráterek, esetleg szublimációból eredő gödrök, vagy beomlott gödrök lehetnek-e, esetleg valami teljesen más képződmények – közölte John Spencer, a projekt egyik vezető tudósa.

Ez volt a legnagyobb felbontású megfigyelés, amit a New Horizons űrszonda képes elvégezni egész missziója esetén – közölték a NASA kutatói, akik alapján ez a részletes megfigyelés egy jóval bonyolultabb feladat volt, mint a Pluto törpebolygó melletti 2015-ös elrepülés esetén végzett megfigyelések.

A New Horizons űrszondát 2006. január 19-én indították útnak, elsődleges feladata a Pluto kutatása volt, 2015. július 14-én haladt el a törpebolygó mellett, minden eddiginél közelebb jutva hozzá.

Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble űrteleszkóp találta meg, a NASA 2015-ben döntött úgy, hogy a New Horizons misszióját kiterjesztik a kisbolygó vizsgálatára.

mti