Iszonyatosan pörög az Instagram

Iszonyatosan pörög az Instagram

A 2010 októberében, tehát immár több mint négy esztendeje útjára indított Instagram az egyik olyan alkalmazás, melynek kis ikonja a legtöbb okostelefon kijelzőjén ott figyel. Ez az a kis app, amely négyzet alakú fotóival és jól eltalált szűrőivel a legtöbb internetes selfie-t, kismacska-fotót, “ezt-eszem-most-képet” adta, és adja a világnak, és amelynek révén számos különböző remek fotópályázaton is egyszerűen részt vehetünk.

Kevin Systrom, az Instagram CEO-ja most egy a vállalat számára mindenképpen örömteli tényről számolt be, ami nem más, mint hogy a szolgáltatást immár több mint 300 millióan használják világszerte. Ezek alapján elmondható, hogy mostanság már többen használják az Instagramot, mint a Twitter mikroblog szolgáltatást, ezenkívül pedig a mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az instás közösség naponta átlagosan mintegy 70 millió új fotót oszt meg egymással.

Az Instagram alkalmazás legutóbb november közepén kapott egy komolyabb frissítést, melybe két új funkciót pakoltak a fejlesztők. Az egyik újdonság előtt gyakran találkozhattunk a következő problémával. Elkészítettük életünk legjobb fotóját, egy rövid kommenttel és jó néhány hashtaggel megpakolva már fel is töltöttük az Instagramra, de csak ezután vesszük észre, hogy egy otromba helyesírási “huba” rondít bele az összképbe. Mit tehetünk ilyenkor? Törölnünk kell az egész szöveget, vagy pedig magát a komplett posztot. Nos, ennek a nem túl felhasználóbarát megoldásnak immár vége, ugyanis az Instagramon végre már lehetőség van a szövegek utólagos szerkesztésére.

Ezenkívül továbbfejlesztették a szoftver Explorer, vagyis felfedező üzemmódját, melyben mostantól minden eddiginél könnyebben találhatunk olyan felhasználókat, akik számunkra követésre méltók lehetnek. Az immár nem iránytű, hanem nagyító ikont viselő funkcióra rábökve mostantól két kategóriát láthatunk, melyek egyikén fotókat, a másikán pedig felhasználókat találhatunk. Ez utóbbi szolgáltatás korábban eléggé el volt dugva, eléréséhez ugyanis a felhasználói profilunkban az opciók között az új barátok keresésére kellett kattintanunk.

(forrás: hir24.hu)