Kolbásztöltő fesztivál ötödszörre

Kolbásztöltő fesztivál ötödszörre

Január utolsó napján rendezik meg idén a már hagyománnyá váló kolbásztöltő fesztivált Komlón. A szervezők több száz versenyzőt és érdeklődőt várnak a Sportközpontba, ahová a belépés mindenki számára ingyenes lesz.

A program már korán reggel, fél nyolckor elkezdődik a sportcsarnok melletti Eszperantó téren tartott látvány-disznóvágással. A jószág megpörzsölése és feldarabolása után pedig a kolbásztöltő csapatoké a terep: a hivatalos megnyitót követően tíz órától láthatnak munkához a csarnok küzdőterén. Két órájuk lesz arra, hogy hagyományos módon, kézi darálót és más tradicionális eszközöket használva összekeverjék és betöltsék a saját receptjük alapján a kolbászt, majd a végeredményt bemutassák a zsűrinek.

A csapatok munkáját, megjelenését és a leadott versenymintákat egyaránt értékelő zsűrit ismert szakemberek alkotják, az elnök Pichler József egyetemi docens, a magyar éttermi kultúra ápolásáért járó Schnitta-díj birtokosa lesz. A fesztivál díszvendége: Szőke András humorista, színművész, fővendég: Péli István a Békéscsabai Kolbásztöltő Fesztivál fődíjasa és fesztiváldíjasa. A legjobb kolbász készítőinek járó fesztiváldíj mellett külön elismerést kap többek között a legelegánsabb, a legmodernebb és a leghagyományőrzőbb csapat, a legszebben díszített asztal és a legjobb vendégcsapat is.

A kolbásztöltés kezdetétől egészen estig egymást váltják a zenekarok a színpadon, de lesz tombolasorsolás és disznótoros finomságokat kedvező áron kínáló büfé is. Az V. Kolbásztöltő Fesztivál igazi családi program, ahová mindenkinek érdemes kilátogatnia, aki szeretné megtapasztalni a falusi disznótorok hangulatát és ízeit. Ráadásul e belépés mindenkinek ingyenes!

(forrás: MTI)