Melyik lesz a Balaton kávéja?

Melyik lesz a Balaton kávéja?

A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több kimagasló étterem és bor után a „feketelevesnek” is nagyobb figyelmet szentelve.

A kávékészítőknek szombaton a gyenesdiási Darnay-pincében rendezendő bajnokságáról Somogyi Zoltán Max kifejtette: idén is szeretnék megtalálni a régió legjobb kávémesterét és most először a Balaton kávéját is. A találkozót a Nyitott Balaton programsorozathoz csatlakozva a Gyenesdiási Turisztikai Egyesülettel és a Balaton Turizmus Szövetséggel összefogva valósítják meg.

Minden versenyzőnek 15 perc áll a rendelkezésére, hogy elkészítsen és felszolgáljon a zsűrinek négy-négy rész eszpresszókávét és kapucsínót, valamint ugyanennyi saját készítésű kávéitalt. Ez utóbbiak közül választják ki a Balaton kávéját, azt az elsőrangú kávés italkülönlegességet, ami tükrözi a balatoni életérzést és összetevőiben kötődik a régióhoz. A nyertes kávé külön honlapot is kap, emellett az a célja a szervezőknek, hogy a lehető legtöbb vendéglátóhely ajánlja a kivételes, de bárhol azonos minőségben elkészíthető kávés kreációt.

Múlt évben nyolc kávémester tette próbára a tudását, idén 11 jelentkező van már, és nemcsak a Balaton térségéből, de a fővárosból vagy Győrből is érkeznek baristák, hogy minél művészibb formát nyújtsanak a „feketelevesnek”.

A szombati programot egy kávéscsésze-gyűjtemény jellegzetes darabjainak bemutatója, azonkívül a kávé művészetéről szóló előadás is kíséri, de a csokoládékészítés titkaival is megismerkedhetnek a kíváncsiskodók.

mti