Újfajta eljárást alkalmaztak a bőrátültetésben

Újfajta eljárást alkalmaztak a bőrátültetésben (illusztráció)

Spanyolországban elvégezték a világ első olyan bőrátültetését, amelyhez a beteg saját sejtjeiből növesztettek bőrt – fedte fel rendkívüli eredményét a granadai és sevillai orvosokból, kutatókból álló csoport a sikeres beavatkozást követően.

A páciens – egy 29 éves fiatal nő – testének csaknem 70 százaléka égett meg egy lakástűzben még áprilisban, állapota válságos volt. Az orvosok az épen maradt bőrfelületből két darab négy négyzetcentiméternyit vettek ki, amelyet csaknem három hét alatt növesztettek 5900 négyzetcentiméterré tíz év alatt kifejlesztett, saját jellegzetes eljárásukkal – ismertette a részleteket Miguel Alaminos, a granadai egyetem szövettani tanszékének vezetője.

A technika lényege, hogy a saját sejtekhez úgynevezett agarózgélt adnak, ami egy tengeri algából származó kémiai anyag és ez biztosítja, hogy a mesterségesen létrehozott bőr megfelelően rugalmas és vastag legyen. Azonkívül nanotechnológia alkalmazásával érték el, hogy a modern bőr kellően alakítható legyen és ezáltal jobban alkalmazkodjon a felülethez, amelyen használják.

A szakemberek két műtéttel ültették keresztül „a mesterséges saját bőrt” a beteg testére, amellyel befedték a törzset, a mellkast, a nyakat, az alsó és felső végtagokat. A fiatal nő jól gyógyul, már önállóan járni is tud, pár hét múlva a kórházat is elhagyhatja. Orvosai véleménye alapján az életét köszönheti a modern eljárásnak.

A tudósok hangsúlyozták: a saját sejtekből növesztett mesterséges bőrt nagyobb eséllyel fogadja el a beteg szervezete és ezért kevésbé áll fenn a fertőzésveszély is, ami az ilyen beavatkozások fő kockázatát jelenti.

A projekthez csaknem 80 orvos, szakember és egészségügyi dolgozó járult hozzá munkájával az elmúlt tíz évben.

A szakemberek már készítik elő a következő beteget, akin várhatóan augusztusban végzik el a beavatkozásokat. Mindemellett kérvényezték az eljárás felvételét a spanyol kórházakban hivatalosan engedélyezett terápiák közzé.

mti